A következő címkéjű bejegyzések mutatása: célmeghatározás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: célmeghatározás. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. november 29., péntek

Célok és sikerek

Sokszor úgy éljük az életünket, hogy elfolynak a napjaink. Csak nagyon homályosan látjuk a céljainkat, sokszor a sok napi tennivaló között eszünkbe sem jut, hogy milyen irányba is akarunk haladni. Sokszor túl fáradtak vagyunk. Rosszul alszunk éjszaka, mert a gyerekünkhöz fel kell kelni vagy éppen a gyerekek  nyűgösek- Kialvatlanul bolyongunk és még arra sincs erőnk és időnk, hogy a céljainkra, álmainkra gondoljunk.

Én nemrégen vettem elő a célfüzetemet. Meglepő volt beleolvasni és látni, hogy azok a célok, melyeket néhány hónapja leírtam elkezdtek megvalósulni. Valahogyan tudatosan olykor pedig önkéntelenül is olyan irányba szerveztem meg a dolgaimat, melyek segítettek, hogy közelebb kerüljek a céljaimhoz.

Nagyon jó érzés kezünkbe venni az életünket és elindulni abba az irányba, ami felé mindig is szerettünk volna.

"Soha nem késő, hogy azzá az emberré válj, aki lehettél volna" (Eliot)

Engem az egészséges kávé üzlet mozdított ki a holtpontról és indított el felfelé. Hogyan?
Olvass itt róla:

www.gyogygomba.net/az_en_tortenetem

Szívesen beszélek róla Veled is:
Keress meg:
Skype: rohaly.eszter
30/ 63 65 014

2013. június 12., szerda

Egy kis időmenedzsment

Talán az egyik legnagyobb nehézség, amivel kismamaként szembe kell néznünk, hogy kifolyik a kezünk közül az idő. Egy mókuskerékben élünk: a rendrakás, ebédfőzés, gyerekekkel foglalkozás Bermuda-háromszögében. Érezhetjük úgy, hogy semmilyen irányba sem haladunk és különben is mi lesz, ha lejár a GYES?  Hol is vagyok én ebben a történetben?
Megtervezzük a kiadásainkat, a heti menüt, de mi a helyzet az IDŐvel, a legdrágább kincsünkkel?




1.Határozzuk meg mik a céljaink!

Első lépésben szánjunk rá 10 percet, hogy leírjuk a pillanatnyi céljainkat. Ezek kapcsolódhatnak a gyermekeinkhez (pl. célként tűzöm ki, hogy naponta legalább 1 mesét olvasok nekik (ez lehet persze több is:), tudatosan tanítok 5 új szót nekik, min. egy fél órára leülök játszani velük) de kapcsolódhatnak a céljaink a jövőbeni munkánkhoz, karriercéljainkhoz is (pl. napi 30 percet önképzéssel töltök, 1 év alatt megtanulok 1 új nyelvet alapfokon, 1,5 év alatt felépítek egy olyan vállalkozást pl. egészséges kávéval, ami később a fő jövedelemforrásommá válhat.


2. Bontsuk céljainkat apró lépésekre!

Ha már látjuk a fő irányvonalakat, bontsuk le havi/ heti / napi apró lépésekre. A kicsi, de kitartó lépésekkel sokkal közelebb kerülhetünk a célunk eléréséhez, mint a hirtelen nagy felbuzdulással. Az angolban ezt BABYSTEP-nek azaz babalépéseknek/apró lépéseknek nevezik. Kismamaként miért is ne alkalmaznánk?


3. Kezdjünk el dolgozni rajta!

Lehet, hogy nagyon egyszerűen hangzik, de az egyik legfontosabb lépés, hogy kezdj el cselekedni. Nekem sokat segít például, hogy beszélek a céljaimról valamelyik barátnőmmel, férjemmel, mert ez már egyfajta elköteleződést is jelent, nyíltan felvállalom, hogy mit akarok elérni és ezért nem hagyhatom magamat cserben:)


4. Ne adjuk fel, rendszeresen ellenőrizzük hol tartunk!

Az életben nagyon kevés dolog megy erőfeszítések és kitartás nélkül, de talán ezért is érezzük olyan értékesnek az erőfeszítések árán elért sikereinket. Hetente, kéthetente érdemes egy kis felülvizsgálatot tartani, hol is tartunk a folyamatban?

5. Töltekezz!
Nagyon fontosnak tartom a tudatos kikapcsolódást, pihenést. Nekem ez megy a legnehezebben, mert hajlamos vagyok túlhajtani magam és csak annyit észrevenni, hogy kimerültem. Például ilyen töltekezés lehet a vasárnap, vagy valamilyen élvezetes családi program is.
Neked milyen céljaid vannak? Mit teszel, hogy elérjed? A gyerekekkel hogyan tudod beosztani az idődet? Te hogyan csinálod, írd le itt a komment részben!


Nézd meg, hogy mit tud az egészséges kávé, amit én szeretek!
Olvasd el, hogy szerintem miért jó ez az otthoni munkalehetőség!
Olvass tovább az üzletépítős blogomon a friss történésekről!